Dósa Csaba

Dósa Csabáról

Csaba az ELTE Természettudományi karán végzett.

Mindig is érdeklődött a természetes módszerek iránt, 2002 óta azonban – amikor megismerte a Regeneráció filozófiáját – érdeklődése tettekben is megnyilvánul.

Jánossal 2005 óta dolgozik együtt különböző egészségmegőrzési projekteken.
A magyar helyesírás szabályait átlagon felül ismeri, és rendkívüli érzékenysége folytán gyorsan kiszűri a hibákat. Több könyv korrektúrázásában közreműködött.

Amellett, hogy olvasószerkesztőként részt vesz a szövegek finomításában, legfőképpen informatikai téren segíti az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudás közvetítését minél több érdeklődő számára.

Számtalan egészségmegőrzési tanácsot, előadást tartalmazó CD és DVD elkészítése, technikai kivitelezése fűződik a nevéhez. Legújabb projektjeiben pedig már online módon is, internetes konferenciák, szemináriumok szervezésével segíti az egészséges életmódról szóló információk eljuttatását az érdeklődőkhöz.


Olvasóink szerint…

„Kíváncsian várom a cikksorozatot, mert húsbavágó témát feszeget, és magam is szeretnék a megoldást találni a probléma leküzdésére.”

(K. Rédly Zsófia (50), Szentendre)

Stresszmentesen

„Nagyon felcsigázott a tanulmány és a cikksorozat, új szempontokat adott! Pozitív stressz, mint lehetőség? Javamra fordíthatom a korábban kilátástalan helyzeteket? 5 000 éve van megoldás? Ilyen könnyedén megszabadulhatunk gondjainktól? A válaszok és az eredmény meggyőzött, köszönet érte.”

(Bedő Johanna (29), Írország)

Stresszmentesen

„A legjobb pillanatban találtam rá a cikkre! Szigorlat szigorlat hátán. Már látom, hogy ez az utolsó stresszes vizsgaidőszakom, sikerült a leghatékonyabb és legegészségesebb módszert megtalálnom.”

(Katona Attila (26) Veszprém)

Stresszmentesen

„Hihetetlen! Az összes itt felsorolt tünetet produkáltam már életem során, de nem tudtam az okát. Azt meg végképp nem, hogy van kivezető út, könnyedén megszabadulhatok problémáimtól! Családom is örömmel nyugtázta, hogy visszakapták a nyugodt, energikus és vidám nagyit!”

(Tóth Zoltánné (54), Pápa)

Stresszmentesen

„Okos, tiszta és logikus megfogalmazás, könnyen érthető tartalom. Minden diáknak ajánlom az írásokat, így tudásukat is gyarapítják, és életüket is helyes irányba terelhetik. Gratulálok!”

(Mecseki Bernadett (55), Somlószőlős)

Stresszmentesen

„Vállalkozóként naponta élek át hasonló szituációkat, rengeteg energiámat emészti fel különböző stresszes helyzetek megoldása. Az itt kapott ösztönzéssel felszabadíthatom és megtöbbszörözhetem tartalékaimat. Az eredmény meggyőző. Kötelező tananyaggá tettem magamnak és dolgozóimnak. Kiegyensúlyozott háttérrel hatékonyabb a teljesítmény.”

(Ifj. Tóth László (40), Székesfehérvár)

Stresszmentesen

„Orvosom hívta fel figyelmemet a stresszmentesen.com honlapra. Ezek után már lehet, hogy többé nem kell hozzá fordulnom segítségért, hisz’ megtaláltam panaszaimra a megoldást. Szervezetem méregtelenítése után olyan problémáimtól is megszabadultam, melyeknek kezelését már régóta halogattam, mert féltem a rám váró kellemetlenségektől. Szinte észrevétlenül, napról napra lettem gyakorlatilag panaszmentes, s mindezt hihetetlenül egyszerűen, könnyedén értem el.”

(Kiss Erika (46), Budapest)

Stresszmentesen