21 ok, hogy miért válassza Ön is a Sunridert
A Sunrider regenerációs programja az igényes (széles látókörű, összehasonlító, minőséghez ragaszkodó) ember választása. A legmagasabb elvárásoknak mind a termékek, mind a gyártó cég maximálisan képes megfelelni. Az alábbiakban bemutatjuk azokat a pluszokat, amelyek a céget világhírűvé és sikeressé tették:

- A Sunrider cég alapítója és tulajdonosa dr. Tei Fu Chen gyógyszerész és világhírű gyógynövény-specialista. 2004-ben a Kínai Állami Posta és a Kínai Nemzeti Filatélia egy exkluzív bélyegsorozatot adott ki a Világhírű Tengerentúli Kínaiak kategóriában, amelyet Dr. Tei Fu Chen arcképe díszít. Ő az első a sorozatban, akiről még életében jelentettek meg bélyeget.
- A tulajdonos – kínai származásának köszönhetően – kitűnően ismeri a keleti kultúrát, cégét a Regeneráció filozófiájára építette fel, amelynek fő törekvése az egyensúly megőrzése, illetve helyreállítása. Felfogása szerint az ember és a környezete szoros egységet képez. Az egészség a vegyszermentes tisztasággal kezdődik.
- A Sunrider-termékek 5 000 éves receptek alapján készülnek: ötezer éves tapasztalat áll mögöttük! A cég betekintést enged a gyártási folyamataiba, az éves Nagy Konferencia alkalmával büszkén mutatja meg üzemeit több ezer embernek.
- A Sunrider termékeit dr. Tei Fu Chen kutató, gyógynövényszakértő fejlesztette ki.
- A teljes gyártási folyamatot a cég tulajdonosa ellenőrzi.
- A termékekért, a gyártási folyamatért egyszemélyes felelősséget vállal.
- A Sunrider cég bio tisztaságú növényekből készíti a termékeit.
- A növények feldolgozását – az általános gyakorlattal szemben – tisztítási folyamatok sorozata előzi meg.
- A Sunrider koncentrált növényi élelmiszerei jócskán különböznek az általános étrendkiegészítő készítményektől: nem szárított őrleményekből állnak, hanem koncentrált növényi sűrítményeket és kivonatokat tartalmaznak. A növényekből vizes áztatással vonják ki az értékes élő hatóanyagokat, majd a vizet elpárologtatják. Kb. 7 kg alapanyagból készül 1 kg vég¬termék.
- A Sunrider cég a gyártáskor nem alkalmaz sugársterilezést, mivel a gamma-sugár a növények biológiai értékét csökkenti, illetve megsemmisíti.
- A termékek dobozán, csomagolásán nem található a jól ismert figyelmeztetés: „Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét…” Erre nincs szükség, mert ezek a termékek NATÚR élelmiszerek, vagyis teljes értékű tápanyagok.
- A termékprogramban egyforma jelentőséggel bírnak a szervezet tisztítására és a szervek táplálására szolgáló készítmények. Valamennyi (több mint 400 féle) terméket csúcstechnológiájú üzemekben készítik, amelyek a gyógyszergyártási kritériumoknak felelnek meg. E különleges készítmények adalékanyagokat (tartósító, színezék stb.) nem tartalmaznak.
- A Sunrider termékei megfelelnek a kóser és a mohamedán élelmiszertisztasági követelményeknek.
- A termékek előállításához, csomagolásához, forgalmazásához külső céget nem vesznek igénybe.
- A Sunrider bőrápolási termékei élelmiszer minőségűek: ami nem jó a gyomornak, azt bőrre se használjuk!
- A Sunrider-termékeket 1982-től ismerik és használják már több mint 40 országban a világban – reklám (tévé, rádió, plakát stb.) nélkül.
- A Sunrider cég számos rangos díjat – például a „New York Város Kóser Díja” (USA), a „Legjobb 10 vállalat a termékeik minőségébe vetett fogyasztói bizalom alapján” díja (Kí¬na), a „Fortune Delight a 100 legjobban keresett élelmiszerek egyike” díj (Kína), a „2008-as Izraeli Olimpiai Csapat támogatása” díj (Izrael) stb. – nyert el.
- A Sunrider nem végez állatkísérleteket, az új termékeket a tulajdonos magán, családján és vezető Független Üzlettulajdonosokon teszteli.
- A Sunrider növényi, élő, bioenergetikai termékeit a kisgyermekektől az aggastyánokig bárki fogyaszthatja.
- A cég a megvásárolt termékeire 100%-os megelégedettségi garanciát biztosít.
- Chen doktor és felesége, dr. Oi-Lin Chen (az USA-ban doktorált orvos), pénzkereseti lehetőséghez is juttatja az embereket, hogy ezekből a kitűnő termékekből minél többet fogyaszthassanak, illetve azért, hogy egy jobb minőségű életet érhessenek el. A cég 15 éve forgalmazza termékeit Magyarországon: több tízezer elégedett, rendszeres fogyasztójuk van.
Váltson Ön is márkát: cserélje le a vegyszereket tartalmazó készítményeit (fogkrém, haj- és bőrápoló szerek, háztartási tisztítószerek, mosószerek) az egészséget megóvó, környezetkímélő termékekre, és fogyassza a kínai császárok 5 000 éves receptúrája alapján készült italokat, táplálékkiegészítőket! Legyen igényes, válassza a Sunrider egészségkultúrát, hogy minél hosszabb és egészségesebb életet élhessen!